1. fejezet

Remélem tetszik?? :) Bocsi, hogy rövid lett :SS A következő rész egy kis meglepetést fog takartni, ha szeretnétek tudni , hogy mi az komizzatok!! Negatívat, pozitívat bármit!! ;))

                                                                      ~****~

„Mikor az ember átlépi egy másik ország határát, legelőször is nem az lepi meg, ami más, mint otthon, hanem ami ugyanaz. Talán azért, mert az utazás nagyon is felkelti az emberben a gyermeki képzeletet, a naiv csoda-várást és csupa rendkívülire, sose látottra, csupa "más"-ra készíti fel.”- írtam bele a naplómba, majd a puha ruháim közé raktam.

-Bepakoltam. – ordibáltam le anyunak. A szépen megpakolt 3 bőröndömet apu segítségével vittem le az emeletről. Már mindenki lent volt és segítettek a taxiba rakni. Igen már rögtön indultunk is, senkitől nem tudtam elköszönni Macy-t a legjobb barátnőmet a bejelentés után hívtam fel, őt is ugyanúgy lesokkolta, mint engem. Hónapok egymás nélkül, azért megbeszéltük, hogy hívogatjuk egymást, meg ott a facebook, msn, skype.

Gondolat menetemet a kistesóm szakította meg.

-      Bella, Bella hova megyünk?? – kérdezte tőlem a kis cuki hangján.

-nem tudom kincsem. – a mondatom befejeztével tekintetem az ablakra meredt, a repülőtérre kanyarodván megláttam egy hatalmas épületet, tele különböző hozzá rakott egységekkel, magyarán a váró termekkel. Emberek tömkelegei vitték a mázsás bőröndjüket A pontból a B pontba. Nem tudom én, hogy fogom a 3 bőröndömet a géphez cipelni, de majd kiderül. Ki másztam a taxiból és a sofőr már épp a kezembe akarta adni a bőröndöket mikor a poggyászszállító megérkezett, a cuccainkat egy szalagra téve röntgenfelvétellel ellenőrizték, hogy semmi illegálist nem viszünk-e ki az országból. A különböző ékszereket és elektronikai cuccokat egy pultra kellett rakni, majd következett a motozás. Sikeresen is átjutottunk az ellenőrző ponton. A jegyeinket egy kedves nő vette kezelésbe, már csak egy üvegajtó akadályozta meg, hogy végre újra érezzem a repülés ízét.

~****~

-Kérem kapcsolják be öveiket, a gép felszáll! – mondta be a stewardess.

És az álomutazás kezdetét vette, a gép felvette álláspontját és a felhők fölött jártunk. Az ablak mellett ültem és csak bambán bámultam, ahogy az égiek intézik a dolgukat. A nap épp lemenőben volt, így a kilátásnak is megvolt a mondja. A kissé rózsaszínes, narancssárgás felhő velem együtt szelte az eget. Talán már oly álmos lehettem, de utolsó emlékként még mindig felröppen, hogy az egyik felhő egy szívet ábrázol. Nem tudom mi jelentőség lehet ennek, talán Párizsba megyünk a szerelem városába, de végül a szemhéjaim nem bírták a rájuk eső nehezéket és lassan elröppentem az álomvilágba.

-Kicsim, kérsz valamit enni. – simogatást észleltem karomon, valószínűleg anyu aggódó tekintetével fogom szembe találni magamat. Ez be is következett, jó pár órát aludhattam, mivel mikor már épp kérdezni akartam apu, hogy mikor szállunk le, a stewardess ismételtem megszólalt.

Anyu kérdését annyiban hagytam, de úgy látszik ő is, mert nem kérdezett rá újból. A gép szép lassan leereszkedett, majd már csak gurultunk végig a kijelölt helyen, s végül megállt. Pont, mint a szívem, mikor fölszálltunk vert, mint a háborgó tenger, viszont leszállás közben már nyugovóra tért. Amikor a gép leállt vele együtt a szívem is, megláttam hol vagyunk. Az egyik szemem sírt, míg a másik nevetett. Ez az a hely ahova már évekkel ezelőtt el akartam jutni, élni, szórakozni. Mindent, amit lehetett. Anyuék szeme úgy ragyogott, mit az éjszakai fénynél a csillagok. Az ezer wattos

mosolyukat is beleértve. Rögtön nyakukba ugrottam és ezreivel hálálkodtam nekik.

-Jó jeggelt! – mondta a húgom még álmosan, szemei alatt kisebb karikák észleltették, hogy nem nagyon akart, még felkelni.

-Hol vagyunk? – Kérdezett újból. Apuék csak rám néztek és én kisebb sokkban végül kimondtam.

-Olaszországban. – vittem fel a hangsúlyt a végén, mint mikor egy kisgyermek cukorkát kap.